„Szigorú ember volt, az alkotást szentnek tekintette, ezért élete utolsó szakaszában – ahogy ő nevezte, az aggastyánkorban – az önkifejezésnek már csupán két formájával élt: levelezett és diskurált. Mindennapjai észszerű beosztásában rendelt ideje volt a beszélgetésnek. Ha különösebb cél nélkül mentem látogatására, a kora esti órákban fogadott szívesen, de ha interjúkészítés volt a bejelentett célom, akkor feltétlenül délelőttre hívott. Az interjút mindkettőnk számára munkának tekintette, noha a beszélgetés éppen olyan kötetlenül folyt, mint más esetben, mintha soha nyilvánosság elé nem kerülne. Függetlenül attól, hogy különösebb céllal vagy anélkül beszélgettünk, mondatai pontosak, kemény ritmusra faragottak voltak. Ízesen és nyelvtani vétség nélkül beszélt, gondosan, mint ahogy építkezett, vagy ahogy írt. Fontosnak tartotta, hogy a vele készített interjúk ízlése szerint kerüljenek a nyilvánosság elé. Gyűlölte a fésületlen stílust, a torzonborz írást. Múlt, jelen, jövendő nagy és apró kérdései körül bogozódó beszélgetéseinkben ugyanaz a felelősségtudat munkált benne, mint hajdan, amikor épületeit tervezte, vagy amikor a statikai számításokat ellenőrizte.”

Benkő Samu

Benkő Samu (1928) erdélyi művelődéstörténész Kós Károllyal (1883–1977) készült interjúi negyven évvel a könyv első kiadása után is érvényes mintát adnak erkölcsi tartásból, minőségigényből és belső szabadságból. Kós Károly kiadónknál megjelent szépirodalmi művei után, amelyekben történelmi miliőbe helyezve mondta el véleményét a világról, most saját személyes és szakmai életútján keresztül közvetlenül ismerhetjük meg a mai közbeszédben oly ritka józan, tiszta és következetes gondolkodásmódját.