Tovább olvasom

Tamási Áron

Ábel

starsBetöltés...

 

Megjelenés dátuma: 2014-11-26
Terjedelem: 622 oldal

 

Súly: 640 gramm
Kötés: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
ISBN: 9789632276014
3 990 Ft

Állandó 20% kiadói kedvezmény

Nem rendelhető

,,Amikor lent a völgyben felálltam, és kinyújtózva ránéztem a nagy hegyekre, úgy éreztem, hogy most im?már örökké élni fogok.” ,,Szegény anyám olyan asszony volt, kinél kedvezőbb még virágban sem termik. Amíg élt is, mindig párto?mat fogta, csak néha a szeretet akadályozta meg abban, hogy ne úgy lásson valamit jónak, ahogy én. Amióta azonban leszállott a földbe, azóta a szeretet sem gátolta meg semmiben, hanem minden úgy volt a legjobban, ahogy én mondtam s gondoltam. Lám, a sírnál is, ami?kor elmondtam neki, hogy az öröklött hajójeggyel Ame?rikába szeretnék menni, úgy állott mellém, mint az őr?zőangyal. El is gondoltam, ahogy a temetőből hazafelé jöttem?ben a faleveleket hulladozni láttam, hogy halott édesanyát szeretni és hulló falevelet látni milyen közeli rokon! Bezzeg apám nem langyult el ennyire semmiféle szán-dékomon, hanem inkább vizsgálódva nézett, mint jegy?tulajdonost. Folyton ügyelte a lépteimet, és pislogott bé a homlokom mögé, hogy vajon mit akarhatok. Talán még az is megjárta az eszit, hogy egy szép napon fel?pattanok a hajójegyre, és úgy elvágtatok rajta, hogy még az Óperenciás-tenger vizét is csak játszva fogom meg?legyinteni, mint a fecske. Eszes ember volt ő magától is, s hát még ami tudományt belőlem merített!” A Trilógia – az Ábel a rengetegben (1932), majd folytatásaként az Ábel az országban (1933) és az Ábel Amerikában (1934) – a két világháború közti magyar irodalom egyik csúcsteljesítménye, melyet nem lehet elégszer újraolvasni. A kötet Sipos Lajos utószavával jelenik meg a Helikon szépirodalmi sorozatában.

Kategória:
Idézet, kritika, recenzió helye. Kis türelmet kérünk.

(a szerk)

A szerző további könyvei


starsBetöltés...
Tamási Áron
Ábel a rengetegben – Helikon zsebkönyvek 15.

1499 Ft 1199 Ft 20%


starsBetöltés...
Tamási Áron
Világló éjszaka

3499 Ft 2799 Ft 20%

starsBetöltés...
Tamási Áron
Szűzmáriás királyfi

3499 Ft 2799 Ft 20%


starsBetöltés...
Tamási Áron
Eszmélj, Ábel!

3499 Ft 2799 Ft 20%


starsBetöltés...
Tamási Áron
Szülőföldem

2990 Ft 2392 Ft 20%


starsBetöltés...
Tamási Áron
Bölcső a hegyek között

3490 Ft 2792 Ft 20%

Tamási Áron

Kossuth-díjas magyar író. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják.

Tovább a szerző oldalára

A szerkesztő ajánlja