Hoppál Mihály néprajztudós új kötete két nagy részből áll. Az első a sámánt mint művészt, azt a „valódi” sámánt mutatja be, aki gyógyít, rontó szellemet űz, jósol, áldozatot mutat be, és sorra veszi azokat a tárgyakat is, melyeket szertartásai során használ. Ezek a rítusok művészi tevékenységnek is felfoghatók, hiszen a sámán sokoldalú eladóképességéről tesznek tanúbizonyságot. Emellett a rítusok szimbólumokkal gazdagon díszített eszközei szintén művészi értéket képviselnek.

A második rész témája a művész mint sámán. Azokról a XX–XXI. századi alkotókról (és alkotásaikról) szól, akik az őshagyományhoz visszanyúló művészi tevékenységüket – nem droghasználaton alapuló! – megváltozott tudatállapotban, a sámánoknál tapasztalható transzban végzik, és ezt tudatosan vallják is.

Jelen mű a számos kiadást megélt, nagysikerű Sámánok – régen és ma kötet új megközelítésű kiegészítője.