Tovább olvasom

Vian, Boris

Szívtépő

starsBetöltés...

 

Fordította: Vargyas Zoltán
Megjelenés dátuma: 2018-04-11
Terjedelem: 332 oldal

 

Méret: 121 x 183 mm
Kötés: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
ISBN: 9789634790273
2 999 Ft

Állandó 20% kiadói kedvezmény

Rendelhető, raktáron
Szállítási idő 1-3 munkanap

A kegyetlenséget humorral, az abszurdot költőiséggel és a science-fiction elemeit a pszichoanalízis paródiájával vegyítő Szívtépő (1953) Boris Vian utolsó regénye. A történet egyfelől három fiútestvér és a biztonságukat igencsak durva eszközökkel biztosítani akaró anyjuk sorsát követi nyomon, másfelől az író elénk tárja egy olyan, a világtól szinte teljesen elzárt falu hétköznapjait, ahol az emberek nem ismerik sem a szégyent, sem a lelkifurdalást, mert némi arany fejében minden vétküket átháríthatják a falu bűnbakjára, egy fura vénemberre. A regény meglehetősen komor hangulatát a jellegzetes viani neologizmusok és szócsavarások, a groteszk figurák (többek között egy belül teljesen üres, s ezért mások vágyait elorozni kívánó pszichiáter), a beszélő macskák és az autóstoppos kecskék ellensúlyozzák.

Kategória:

„A szereplők egymás közötti viszonyaiban még világosabban látható a duális szervezőelv fontossága. Egyének, csoportok, érzelmek és eszmék párosai feszülnek egymásnak – anya és apa, gyerekek és szülők (felnőttek), inasok és mesterek, öregek és fiatalok, állatok és emberek, szégyen és gátlástalanság, a plébános istenképe meg a falusiaké –, s e konfliktusokat a szemben álló felek többnyire erőszakkal próbálják feloldani.
Klementina revolvert követel, amikor megtudja, hogy Angel szeretné meglátogatni; a leckeírást elmulasztó Karesz kezét levágják, Citroën pedig szöget döf Angel lábába; az inasok, csakúgy mint az öregvásárokon árverésre bocsátott vénemberek és vénasszonyok a pofozógép szerepét töltik be; az állatokat rendszeresen verik és kínozzák; a falu lakói hol kő-, hol székzáport zúdítanak az általuk elutasított luxusistent hirdető plébánosra.”

Takács M. József

A szerző további könyvei

Vian, Boris

(1920–1959) francia író, költő, drámaíró, kritikus és jazztrombitás. A Saint-Germain-des-Prés éjszakai életének hercege, a párizsi jazzélet egyik legfőbb szervezője, később a Fontana lemezkiadó jazzrészlegének vezetője, a Patafizikai Kollégium satrapája, a „szórakoztató metafizika” feltalálója. Imádta Duke Ellingtont, Alfred Jarryt, a sárga színt és a nőket – főleg a szőkéket –, megvetően elutasította az élet(öröm) korlátozásának minden formáját: a vallást, a politikát, a katonásdit, a hierarchiát, a prüdériát, az adófizetést – és általában bármiféle kényszert.

Tovább a szerző oldalára

A szerkesztő ajánlja