Rushdie, Salman
A Golden-ház
Fordította: Greskovits Endre
Megjelenés dátuma: 2018-04-17
Terjedelem: 528 oldal
Méret: 121 x 183 mm
Kötés: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
ISBN: 9789632279466
Állandó 20% kiadói kedvezmény
Rendelhető, raktáron
Szállítási idő 1-3 munkanap
A dúsgazdag Nero Golden, amikor az Egyesült Államokba emigrál, úgy gondolja, maga mögött hagyhatja a múltat. „Római” nevet vesz fel, és három fiával együtt Manhattanben kezd új életet. Hogy honnan jött, nem számít, csak az, hogy itt is az élet császára lesz.
Egyik szomszédjuk, az ifjú, filmrendezői ambíciókat dédelgető René azonnal megérzi benne a nagy sztorit: Nero alakja csupa titok – és a fiai is, mindegyik a maga különös módján, remek alakok lehetnek egy első filmben. Csak persze előbb meg kell fejtenie a titkaikat.
René csak megfigyelő akar lenni – mint egy háborús fényképész, aki nem vesz részt a csatákban –, de élete egyszer csak ezer szálon összefonódik a család történetével: a nagy pénz, a művészet, a New York-i elit világával, meg a messziről jött emberek identitáskeresésének egyre bizarrabb történetével. S amikor egy gyönyörű orosz nő is megjelenik a színen, mint Nero új felesége, az Indiából jött család életében és az ő lelkében is minden tragikusan összekavarodik.
Rushdie új regénye nemcsak egy bevándorlócsalád tragikus története, hanem Amerika elmúlt nyolc évének döbbent és döbbenetes látlelete is, elképesztően gondolatgazdag válaszkísérlet a nagy kérdésre: mi történt ezzel az országgal, hogy egyszer csak egy kegyetlenül ambiciózus, narcisztikus bohócot választott meg elnökének.
„Nehéz egy magamfajta hitetlennek megérteni azt a pillanatot, amikor a hit meghal az emberi szívben. A térdelő hívőt, aki hirtelen megérti, hogy nincs oka imádkozni, mert senki sem figyel oda. Vagy egyszerűen a bizonyosság lassú erózióját, amíg a kétely erősebbé nem lesz a reménynél: az ember jár a folyó mellett, amelyet szárít az aszály, aztán egy nap ott a száraz folyómeder, és nincs víz, amellyel az ember a szomját csillapítja. El tudom képzelni, de nem érzem, kivéve talán a szerelem végét. Felébred az ember egy reggel, és ránéz az ágyban mellette fekvőre, aki halkan, szokott módon, mindaddig szerethetően horkol, és azt gondolja: nem szeretlek már, és nem szeretem a horkolásod sem.”