Vikor Pelevin, a kortárs orosz irodalom egyik legeredetibb szerzőjének történeteiben semmi sem az, aminek először gondolnánk – és ez alól a Helikon Zsebkönyvek 83. részében olvasható két hosszabb elbeszélése sem kivétel.

A Sárga Nyíl helyszíne eleinte egy zsúfolt társasház benyomását kelti, mígnem hősünk rádöbben, hogy valójában egy öntudatlan utasokkal teli, végeláthatatlan hosszúságú vonaton él, amely soha nem áll meg. Hogy merre száguld az egész Oroszországot magába tömörítő lokomotív, senki sem tudja – a kérdés sokkal inkább az, le lehet-e szállni róla, még mielőtt elérné végállomását.

Kezdetben hasonlóan keveset tudunk a Remete és Hatujjú rejtélyes címszereplőiről is, leszámítva azt, hogy hosszasan bölcselkedve próbálják megérteni egyre baljósabbnak mutatkozó környezetüket – ami igazából nem más, mint egy baromfitelep, ahonnan szárnyas filozófusaink útja jó eséllyel már csak a tányérra vezet, hacsak nem sikerül időben megfejteniük világuk fatális természetét.

Mindkét elbeszélésben remek ötletek és sötét humor mentén bontakozik ki a nagyon is elgondolkodtató kérdés: van-e kiút otthonos börtöneinkből, képesek lehetünk-e megszökni a „valóságnak” nevezett végső illúzióból?