Az ember élete lehetőség, hogy megtalálja a sorsához elvezető utat. De rábízhatjuk-e magunkat a sorsra? És ha ez a sors bűnökre csábít, ha eltávolít a tiszta és fényes világtól? Bűn-e a bűn? És jó-e a jó? Van-e szabad akaratunk? Létezik-e Isten? Mi az igazi szeretet? Amikor lelkünk mélyére nézünk, rájövünk, hogy hasonló kérdésekkel vívódunk mi is.
“Minden ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senki sem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni: ki tapogatózva, ki ahogy éppen tud.”

1927-ben Hugo Ball, a zürichi dadaizmus vezető egyénisége Hesse születésnapjára megjelentet egy kis életrajzot az íróbarátról, melyben így ír a Demianról: A Demiannal a költő áttör minden határt: áttör önmagához, lehatol egészen az ősi összefonódottságig. És ének ez a mű az anyaság hatalmáról; ének az emberi lény gyökereiről. Nyelvezete áttetszően tiszta, és mégis olyannyira halálosan félelmetes, hogy a Gertrud hangjához hasonlóan képes megszólaltatni a szenvedély, sőt még a vérfertőző, káini szenvedély minden vad, édes ízét is, miközben teljesen tiszta emberi gondolatokat és viharokat is fel tud ragyogtatni. Mert a kor is beleszüremlett ebbe a nyelvezetbe méghozzá milyen kor! Egy testvérgyilkos, lázadó, törvényellenes kor!