„David Mitchell egy hullámvasútra csábítja olvasóit, akik először vonakodva szállnak fel, de miután belevágtak a kalandba, nem akarják, hogy véget érjen az út. Velem legalábbis ez történt.” – A. S. Byatt, Guardian

David Mitchell bravúros felépítésű, virtuóz nyelvezetű művében az összefonódó életek minden időbeli és térbeli határt átlépve hatnak egymásra. A lelkek korokon és kontinenseken át vándorolnak, akár az égbolton átvonuló felhők.

A könyvben kibontakozó történetek, a zaklatott életű ifjú zeneszerző Felhőatlasz szextettjének hangszereihez hasonlóan, hat különböző hangon szólalnak meg, mindegyik „a maga sajátos kifejezésmódján, hangsorán, hangszínén”. Ahogy a zeneműben a hangszerek, a könyv első részében „a szólók sorra megszakítják egymást”, majd a másodikban „sorra befejezik szólamukat”. Mindegyik történet önmagán túlmutatva keresi a választ az élet nagy kérdéseire. Ki irányítja a sorsunkat: mi magunk vagy valamilyen külső erő? Képesek vagyunk-e tanulni a múltban, az előző életek során elkövetett hibákból?

Az összefonódó sorsok szólamait a keresztutalásokkal és visszatérő motívumokkal átszőtt Felhőatlasz tökéletes harmóniaként szólaltatja meg az olvasóban.