Tovább olvasom

Vian, Boris , OuLiPo

Nem úszhatjuk meg


starsBetöltés...

 

Fordította: Takács M. József
Megjelenés dátuma: 2021-04-15
Terjedelem: 176 oldal

 

Méret: 128 x 198 mm
ISBN: 9789634795452
3 299 Ft2 639 Ft
Mennyiség

Állandó 20% kiadói kedvezmény

Előjegyezhető

Ritkán történik meg, hogy egy író töredékben maradt műveinek egyikét a szerző halála után 60 évvel kiadják, ráadásul úgy, hogy nem torzót, hanem egy – a szerző életművét, stílusát jól ismerő kortárs írók által – befejezett regényt vehetnek kézbe az olvasók. Nos, a mostani egy ilyen alkalom, mert a regényt, amelynek első fejezeteit Boris Vian 1950-ben vetette papírra, a Raymond Queneau alapította OuLiPo nevű művészcsoport néhány tagja továbbírta, mégpedig a hagyatékban megtalált eredeti szinopszis alapján.

A Nem úszhatjuk meg a híres-hírhedt Vian-alteregó, Vernon Sullivan újabb (ötödik) könyve lett volna, hiszen a helyszín megint Amerika, és a cselekmény ezúttal is gyilkosságról gyilkosságra halad előre, de Vian és a történetét folytató társszerzők számos olyan elemet is beleszőttek ebbe a krimiparódiába, amelyek oly jellegzetessé és egyedivé teszik Boris Vian saját néven kiadott írásait. Az alkotók nagy gondot fordítottak arra, hogy a könyv izgalmas és szórakoztató legyen, s ennek érdekében esetenként nem riadtak vissza bizonyos festői túlzásoktól és különféle nyelvi játékoktól sem. Mindezek eredményeként igazi irodalmi csemege született, melynek elolvasását nem úszhatjuk meg.

Kategória:

„Teljesen feketék voltak, és teljesen ikrek, soha nem tudtam megkülönböztetni őket, és ezt nagyon élvezték. A szeretkezési technikák olyan elképesztően gazdag arzenálját mutatták meg nekem, amilyet korábban még soha nem láttam.”

A szerző további könyvei

Vian, Boris

(1920–1959) francia író, költő, drámaíró, kritikus és jazztrombitás. A Saint-Germain-des-Prés éjszakai életének hercege, a párizsi jazzélet egyik legfőbb szervezője, később a Fontana lemezkiadó jazzrészlegének vezetője, a Patafizikai Kollégium satrapája, a „szórakoztató metafizika” feltalálója. Imádta Duke Ellingtont, Alfred Jarryt, a sárga színt és a nőket – főleg a szőkéket –, megvetően elutasította az élet(öröm) korlátozásának minden formáját: a vallást, a politikát, a katonásdit, a hierarchiát, a prüdériát, az adófizetést – és általában bármiféle kényszert.

Tovább a szerző oldalára

A szerkesztő ajánlja