„Ahogyan a tél és a nyár ellentéte sokkal határozottabb volt akkor, mint a mi életünkben, olyan éles volt a különbség fény és sötétség, csend és zaj között. A mai város alig ismeri a zavartalan sötétséget és az igazi csendet, egy árván pislákoló fény vagy egy távoli magányos kiáltás hatását.
E szüntelen ellentétekből következett, és a formák tarkaságából – mert minden ezek közvetítésével tolult be a szellembe –, hogy a mindennapi élet valósággal árasztotta magából az ingereket és a szenvedélyes szuggesztiók tömegét; ez nyilatkozott meg abban, hogy a középkori városi élet a nyers féktelenség, az ádáz kegyetlenség és a bensőséges megindultság hangulatai között ingadozott.”

Huizinga azt mondja, hogy a modern ember nem ismerheti meg a késő középkori burgundi világot a középkori embereket mozgató mélységes szenvedély és az ösztönöket megzabolázó szimbolikus formák megértése nélkül. Ehhez kitágítja az akadémikus tudomány módszereit, a művészeteket és az irodalmat is bevonva eleveníti meg a mindennapokat átható pompát és egyszerűséget, a lovagiasság eszméjét, a szerelmi konvenciókat, a kegyetlenséget, a vallásos életet, a halálvíziót és az udvari krónikások, művészek, államférfiak gondolkodását. A rituálék, vágyak és érdekek működésének szuggesztív ábrázolása olyan erővel ragadja magával az olvasót, hogy sokak tudatába ez a kép égett bele a középkorról. Hatásának titka, hogy Huizinga sokoldalú tudósi felkészültsége mély emberi érzékenységgel és személyes érintettséggel párosul. Könyve úgy olvastatja magát, mint a legnemesebb irodalom. Sugárzik belőle az alkotó szellem függetlensége, amely minden korban példát ad a gondolkodás bátorságából.
A mű első magyar kiadása, A középkor alkonya egy rövidített angol változat alapján készült. Most, első megjelenése után egy évszázaddal először tarthatja kezében az olvasó a könyv teljes holland eredetijének fordítását.