J. R. R. Tolkien nem csupán regényíró volt. Tudományos munkássága mellett élete főműve egy több mint 50 éven keresztül folyamatosan bővített és javított saját mitológiai rendszer, amelyet átfontak az általa kidolgozott mesterséges nyelvek. E páratlan mítoszciklus legismertebb darabjai A Gyűrűk Ura és A hobbit, illetve a posztumusz szerkesztett, A szilmarilok című gyűjtemény – amely azonban sajnos nem teljes, és nem tükrözi azt, ahogy a Professzor elképzelte a művet.

Tolkien halála után fia és hagyatékának gondozója, Christopher Tolkien hozzáférhetővé kívánta tenni a mitológiai ciklus eddig nem publikált részleteit is. A több ezer oldalnyi kéziratot a keletkezés sorrendjében, a lehetőségekhez képest letisztázva, de hiányosságaikat nem titkolva adta közre, sok-sok értelmező jegyzettel. Ez alkotja a Középfölde Históriája című 12 kötetes sorozatot, amelyben Középfölde mítoszainak eleddig rejtett mélységei, soha nem látott kincsei tárulnak az olvasó elé.

1937 végén Tolkien félretette mitológiájának kidolgozását és nekifogott A Gyűrűk Ura megírásának. Ebben az ötödik kötetben gyűjtötte össze fia az addigi írásokat: Valinor és Beleriand krónikáinak átdolgozását, az Ainulindalë és A szilmarilok majdnem végleges, jelentősen kibővített változatát, az ehhez tartozó új térképet, valamint a félbehagyott időutazást ‒ Az elveszett út most jelenik meg először. Felbukkan Númenor létrejötte és pusztulása, a világ megváltozása. Ugyancsak itt olvashatjuk először a Lhammast, Középfölde nyelveinek elemzését és családfáját, valamint az „etimológiai szótárt”, a tünde nyelvek szókészletének legbővebb gyűjteményét.