Meir Shalev 1948-ban született Nahalalban, Izrael első mosavjában, az ismert költő, Itzhak Shalev fiaként. Katonai szolgálata során részt vett a hatnapos háború harcaiban. Felsőfokú tanulmányait a jeruzsálemi Héber Egyetemen végezte, ahol pszichológiát tanult, ezt követően újságíróként, valamint különböző rádió- és televízióműsorok házigazdájaként vált ismertté hazájában.
Íróként 1982-ben debütált egy gyermekeknek szóló kötettel; a későbbiekben is rendszeresen publikált gyermekkönyveket, számos esszé, tényirodalmi írás (köztük két, bibliai szövegekhez kapcsolódó szaktudományos munka) és regény mellett. Ma ő Izrael egyik legünnepeltebb regényírója, kinek könyveit több mint húsz nyelvre fordították le, művei az eladási listák élére került Izraelben, Hollandiában és Németországban is.
Még keressük a megfelelő idézetet a szerzőtől. Kis türelmet kérünk.