„Vannak egészen megindító másodpercek, olyankor melegség önti el a mellem környékét, például amikor egy védő már fekszik a földön, aztán elzuhan még egy, nyúlnának Törő után, de nem érik el, fintorok láthatók az átjátszottak arcán, ő meg szlalomozik köztük, siklik, mint kés a vajban, gyors, lobog a haja, megcsillan a nyaklánc a püspöklila mezen, élőben az igazi, de tévében se rossz, a Zbrojovka Brno elleni BEK-meccsen négy csel után lő gólt, gyorsan szerzünk még egyet, idegenben vezetünk 2-0-ra, innen sikerül kiesni. Argentína után vagyunk, de még a baleset előtt, miért bukunk el mindig, mi ez az állandó, tipikusnak mondható magyar nemsikerülés, miért vonzó ez titokban, talán mert ismerős, évszázadok vesztes lelke, netán a katarzishoz van szükség rá, a szépségek tisztábban láthatók, ha fájdalom övezi őket, ha van mit siratni?”

Arra, amikor a Debrecen ellen kihagyta a tizenegyest én máshogy emlékszem. Nem úgy, hogy nem érdekelte, bemegy-e a lövése. Én is ott voltam azon a hideg, téli napon a Megyeri úton, és azt láttam, hogy a játékra alkalmatlan, havas-jeges pályán ő volt messze a legjobb. Egyedül ő akart és tudott focizni – játszani! – még ott is, és ezért gondolta, hogy be fogja lőni – mert különben nem ő lőtte a tizenegyeseket.
Minden más olyan ebben a könyvben, hogy belesajdul a lelkem. Persze belesajdult ebbe is: ebbe az emlékbe – ahogy ma is pontosan látom magam előtt azt a megtévesztően hanyag mozgást, amivel őrületbe kergette a védőket és a kapusokat. Fiatal és naiv voltam még, azt hittem, neki minden sikerülni fog, és nem értettem, ha mégsem sikerült – hogy lehet az?
1978-ban, amikor Argentínában kiállították – na, az pontosan úgy volt, ahogy Egressy leírja. És ugyanazt éreztem én is. Ugyanúgy tört össze bennem a világ…
De Egressy Zoltán regénye nemcsak Törőcsikről szól, hanem rajongásról, felnövésről, nosztalgiáról és a világ igazságtalanságáról is. Kicsit úgy, mint Nick Hornby klasszikusa, a Fociláz. Ez is regény (még talán regényebb is, mint Hornby könyve), a középpontjában az utolsó magyar futballzsenivel – és a kisgyerekkel, aki most, felnőtt fejjel próbálja megérteni, hogy mit jelentett számára Törő… és a gyerekkor.
M. Nagy Miklós