Tovább olvasom

Böjte Csaba

Zarándoklat az atyai házba


starsBetöltés...

 

Megjelenés éve: 2016
Terjedelem: 245 oldal

 

Súly: 418 gramm
Kötés: KEMÉNYTÁBLA
ISBN: 9789632277547
2 999 Ft2 399 Ft
Mennyiség

Állandó 20% kiadói kedvezmény!

Rendelhető, raktáron
Szállítási idő 1-3 munkanap

Zúg a laptopunk, zúg az agyunk, bennünk is számtalan különböző program fut párhuzamosan, míg egyszer csak azt vesszük észre, hogy a rendszert egyre jobban belassítja, netán teljesen lefagyasztja. Sokunk sírfelirata lehetne: Itt sem nyugszik XY. Ahogy ez is: Itt nyugszik XY, mi meg otthon. Muszáj ennek így lennie? Nem lehet egyszerűsíteni? Muszáj, hogy gyerekeink mókuskerekünk pörgésétől kiábrándulva elveszítsék életbátorságukat, és inkább megmaradnak a mamahotel, papabank biztonságos, kihívásmentes keretei között, nem mernek dönteni, nem köteleződnek el, mint hogy ők is hasonló ringbe szálljanak be? Muszáj, hogy a mindennapi feladatok felőröljenek vagy megfélemlítsenek, és lefagyva a töredékét végezzük el annak, amire képesek lennénk? Muszáj, hogy a fáradtságtól kiboruljunk, és egyre elviselhetetlenebbek, szeretetlenebbek legyünk? Csaba testvér legújabb füves könyve ebben a küzdelemben nyújt segítséget: hogy az önismeret segítségével megtaláljuk, melyek azok a programok, amiket valóban futtatnunk kell, és melyek azok, amiket nyugodt szívvel bezárhatunk. Segít, hogyan tudjuk az önneveléssel a sávszélességünket bővíteni. Derűvel biztat, hogy belevessük magunkat az élet nagy kalandjába, hogy értékesnek éljük meg a mindennapi apró-cseprő dolgaink teljesítését is. És ha a rendszer belassul, netán befagy, nincs más hátra, mint a kikapcsolás, újraindítás vagy újratelepítés. Erre szolgálnak életünkben a pihenőnapok, a vasárnapok, az ünnepek, mikor azon is elgondolkodhatunk, hogy bár futnak bennünk a programok, futunk mi magunk is, de vajon a célt látjuk-e, és jó irányba megyünk? Álljunk meg, akár ezzel a könyvvel a kezünkben, hogy haladni tudjunk! Karikó Éva Részlet Csaba testvér előszavából: Nem fogok nekiállni tanulni! Még egyszer nem megyek neki a megalázó érettségi vizsgának! mondja nekem is dacosan egy atal, és leszegi a fejét. Nézem a sudár, szép növésű gyermeket. Mit is mondhatnék neki? Érvek, győzködés helyett egy rövid történetbe kezdek: Nemrég egy roma származású fér keresett meg Fogaras mellől, koldult, segítséget kért. Kezet fogtunk, és mivel furcsán állt a keze, rákérdeztem, mi történt vele. Körfűrész levágta, de én addig kiabáltam, míg visszavarrták. Kérdőn, kerek szemmel néztem rá, és ő elkezdett beszélni: Óvatlan voltam, és a forgó acél a csukló fölött elkapta a karomat, egy pillanat műve volt, a kezem leesett, de én felvettem a fűrészporból és lepalltam róla a faforgácsot, majd kiabálva orvoshoz szaladtam, kértem, hogy varrják vissza. Az orvos a faluban nem tudott segíteni, de én sírva kértem újból és újból. Végül azt tanácsolta, hogy Marosvásárhelyen próbáljak szerencsét. Egy zacskóba jeget tettek a kezemre, és elvittek a kórházba. Az út hosszú volt, nem akartak fogadni, se pénzem, se betegbiztosításom nem volt, de sírtam, könyörögtem, hangosan kiabáltam, és végül visszavarrták a kezemet. Most már tudok fogni is vele. Néztem az egyszerű embert, hatalmas hitével maga vitte el levágott kezét a háromszáz kilométerre lévő kórházba! Bátran, a természet törvényeivel, a gyáva, kishitű józan ésszel és a bürokrácia labirintusával szembement egymagában, és megmentette a levágott kezét. Saját kezemre néztem! Vajon én felvettem volna a magam kezét a porból? Vajon én az orvosi józan ész érvei hallatán belenyugodtam volna a veszteségbe, vagy nekiindultam volna az egy százalék esélynek sírva, zokogva? Hiszek-e ennyire az orvosi tudásban, az emberi jóságban, a természet gyógyító erejében, a nehézségeken győzedelmeskedő emberben, mint ez a koldus? Szó nélkül néztem az embert, és csodálattal újból megfogtam a kezét, de most már nem mint adakozó, hanem mint egy koldus, ki a hitben, reményben, élni akarásban gazdagabb testvérétől tanulni akar. A történet véget ért. A komolyan gyelő tizenéves szemébe néztem: Tudod mit? Legyen ez a levágott kéz a te példaképed, mely reményből, hitből újjászületett! Ne add fel! Menj neki újból a vizsgának, és ha nagyon akarod, győzedelmeskedni fogsz! Adtál, Urunk, egy életet, s hogy mi fér bele a születésünk és halálunk közé, az rajtunk múlik. Az óra ketyeg, biztos, hogy megáll. Adj erőt, Urunk, hogy talpra állva továbbmenjünk, és elérjük céljainkat! Szeretettel, Csaba testvér

Idézet, kritika, recenzió helye. Kis türelmet kérünk.

(a szerk)

A szerkesztő ajánlja